Anya, mindent látok!

“Bizony oka volt annak, amiért a kisfiam nem úgy tartja a fejét rajzolás közben, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kiderült, hogy szemüveges lesz. Kétségbe estem. Hogy fog kinézni szemüvegesen? Hogy fogom rávenni arra, hogy viselje a szemüvegét? Számomra is bebizonyosodott a szemorvosi konzultációt követően, hogy a látásproblémák hatással lehetnek a tanulási képességére, emellett szociális és fejlődési problémákhoz vezethetnek.” – ehhez hasonló aggályok gyakran megfogalmazódnak a szülőkben, amikor gyermekük látásáról van szó.

Tapasztalatunk szerint a szülőkre sokkal mélyebb és rosszabb hatással van az a hír, hogy gyermekük szemüveges lesz. Elkeserednek, megrettennek, kétségeik vannak bizony sok esetben, és míg elkészül az az “első szemüveg”, azzal töltik a napjaikat, hogyan is készítsék fel a gyermeküket arra, hogy viselje majd a szemüvegét.

A szemorvosok, optometristák, látszerészek azonban nem csupán a szemüveg helyes megválasztásában és a látás korrigálásában, de a lelki felkészülésben, ráhangolódásban is segítséget nyújtanak, elsősorban a szülőknek. A szülők akkor bizonyosodnak meg afelől, hogy a gyermekek mennyire rugalmasak és okosak, amikor az első szemüveg a gyermek fejére kerül. A gyermekük előtt kitárul a világ, szó szerint megjegyzik: “Anya, mindent látok és nagyon!”

Pedig semmi különös nem történt, csak végre elkezdett látni a gyermekük.

gyermekkori szemüvegviselés

Miért fontos, hogy élesen lássunk?

Talán furcsa ezt a kérdést feltennünk, de nézzünk a kérdés mögé. A gyermek egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy mindent jól lásson. A látásromlás befolyásolja a közérzetét, a szociális beilleszkedési készségét, kihat a tanulmányi eredményekre és az egészségre is.

A gyermekek megfelelő fejlődésének biztosításához fontos, hogy már korai stádiumban felismerjük és diagnosztizáljuk a lehetséges látásproblémákat. Így a szülők, az optometrista és más szemészeti szakemberek együttesen tehetik meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy visszaadják a gyermekek éles látását.
Ha látásprobléma áll fenn, jó, ha figyelembe vesszük, hogy a gyermekek számára készített kereteknek és lencséknek speciális elvárásoknak kell megfelelniük. Ebben nyújt kiváló támogatást és széles kínálatot a hazánkban piacvezető, gyermek szemüveglencsék területén is innovatív technológiát biztosító HOYA szemüveglencse gyártó vállalat.

Ahhoz, hogy a szülők biztonsággal tudjanak dönteni a rendelkezésre álló lehetőségek közül, érdemes felkeresni egy optikai üzletet, ahol megfelelő tanácsadás során tájékozódhatnak a gyermekük számára legelőnyösebb megoldásról.

babaszemészet

Felmerül a kérdés: Mikor vigyem el először a gyermekem látásvizsgálatra?

Világszerte számos kutatás foglalkozik azzal, melyik időszak a legalkalmasabb a kisgyermekek látásproblémáinak felismerésére. A tapasztalatok alapján a rendszeres vizsgálat nagyon hatékony. Számos gyermek küzd fel nem ismert látáshibával.

A Brit Optometristák Egyesületének (AOP) felmérése szerint az Egyesült Királyságban a gyermekek csaknem 20%-a érintett. Hazánkban is jelentős ez a szám, a felnőtt lakosság közel 50%-a látáskorrekcióra szorul, a kiskorúak aránya pedig eléri a 14%-ot. Mivel ez meghatározhatja a fejlődésüket és iskolai előrehaladásukat, azt javasoljuk, minél korábban vigyék el a szülők a gyermeküket egy szemészeti szűrővizsgálatra.

A szemünk megfelelő ápolásának alapfeltétele a rendszeres ellenőrző vizsgálat. De honnan tudják a szülők, milyen gyakran kellene gyermekükkel optikushoz vagy szemészhez fordulni?

Az ajánlások szerint a gyermekeket átlagosan öt alkalommal szükséges szemészeti vizsgálatra vinni, hogy biztosan tudjuk, a látásuk az elvártnak megfelelően fejlődik:

Rögtön születés után
Két hónappal a születés után
Kilenc hónapos korban, különösen, ha a megelőző vizsgálatok alapján a csecsemő magas kockázati csoportba tartozik
30 hónapos korban
Az általános iskola kezdésekor (6-7 év) – az iskola alkalmassági vizsgálat kötelező eleme hazánkban!
Minden iskolaév elején

A szemvizsgálat jelentősége gyermekkorban

Újszülöttek vizsgálata esetén a hangsúly leginkább a szervi elváltozásokon és az egészséges fejlődésen van. Kilenc hónapos kortól már specifikusabb vizsgálatok is elvégezhetők. Ebben a korban a gyermekek már jobban tudnak fókuszálni. Ha bármilyen eltérést találunk ebben a fázisban, könnyebben tehetünk ellene, például szemüveg vagy szemtakaró alkalmazásával.

Hazánkban kötelező a gyermek látásának vizsgálata az általános iskola megkezdése előtt. Különösen, mivel a szem és a látás ebben az életkorban gyors fejlődésen megy keresztül. Ráadásul, amikor a gyermek elkezd iskolába járni, a látásproblémák azonnal negatív hatással lehetnek a tanulmányi eredményeire. Tekintetbe véve a látás életbevágóan fontos szerepét a gyermekek iskolai oktatása során, egyes tudósok az emberi szemet az oktatás egyik nélkülözhetetlen elemének tekintik.

Ez alátámasztja a szemészeti vizsgálatok jelentőségét a gyermekkorban, hiszen fontos, hogy minden gyermek a megfelelő eszközökkel (toll, papír, könyvek és éles látás) indulhasson az iskolába, és a saját legjobb képességei szerint teljesíthessen.

Mikor kell gyermekünket feltétlenül látásvizsgálatra vinni?

A szülők számára segítségképpen összefoglaltuk azokat az első “jeleket”, amelyeket észlelve erősen ajánljuk, hogy felkeressenek egy gyermekek látásvizsgálatával foglalkozó szakembert.

Egyértelmű jel, ha a gyermek:

Nagyon közel tartja a könyveket a szeméhez
Olvasás során ujjával követi a szöveget
Az iskolában nehezen figyel oda, vagy könnyen elfárad
Gyakran dörzsöli a szemét
Mindig hunyorog
Gyakran panaszkodik fejfájásról
Elfordítja a fejét, hogy csak egyik szemét használja
Szeme irritált, könnyezik
Nehézségei vannak az írással és az olvasással
Nehezen tartja fenn a figyelmét különböző feladatok vagy játék során

Forrás: www.hoya.hu