A napszemüveg első és legfontosabb tulajdonsága az UV -szűrő képessége. „Az UV -sugarak az emberi szembe jutva károsítják a szemlencsét, és fényérzékelő receptorainkat. Fokozhatják a szürke hályog kialakulását, s okozhatnak hóvakságot.” Ezért sok más termék mellett a napszemüveget is mindenképpen érdemes szaküzletben vásárolni, még ha így kissé kedvezőtlenebb is az árfekvése. Megfelelő (hivatalosan ellenőrzött) védelmük mellett így javíttatásuk és a garancia érvényesítése is könnyebb.
Az utcán vásárolható napszemüvegek lencséin általában csak egy vékony filmréteg bevonatot képeztek, melyek ezáltal ugyan megszűrik az UV -sugarakat, de hatásfokuk gyengül a sugárzás hatására, tehát hosszú távon nem nyújtanak elegendő védelmet.
Másik probléma, hogy hiába sötét a szemüvegünk, ha a káros sugarakat átengedi, mert a sötét üveg mögött a pupillánk jobban kitágul, ezáltal több káros sugárzás jut bele. Szemünk világát soha ne kockáztassuk!

Fontos továbbá a szemüveg fényszűrő képessége is. A napfény erőssége ellen ezért különböző sötétségben készítenek lencséket, biztosítva ezáltal az éles látást. Ezek általában cserélhető lencsék, melyek a fényviszonyokhoz, az időjárás változásaihoz igazíthatók, többfunkciósak.

Itt említeném meg, hogy vannak különböző színek, melyek funkcionálisak.
A szürke szemüveglencse erős napfényben tökéletes, a természetes színeket adja vissza.
A barna lencse erős napfényben szintén jól kihasználható, a mélységet, a teret jól érzékeli. Ezért kerékpározáshoz a legideálisabb.
Sárga lencse viselete gyenge fényben ajánlott, erősíti a kontrasztokat. Erős fényben viszont hunyorogni kényszerülünk mögötte, akárcsak a rózsaszín üveg mögött.
A narancs árnyalatú lencse, akárcsak a barna, szinten jól érzékeli a mélységet, viszont nem ajánlott erős fényben.
A zöld lencsék a szürkékhez hasonlóan általában természetes színlátást biztosítanak.
A kék és lila lencsék kedvező tulajdonságait (ha van) írja meg valaki!

A jó napszemüvegnek azonban más kritériumai is vannak.
Fontos, hogy ne torzítson, legyen kényelmes, könnyű, jól illeszkedjen az arc vonalaihoz. Ezért a gyártók a különböző színek használatán kívül még különböző technikai megoldásokat is alkalmaznak. Ilyenek pl. a már említett, cserélhető lencsék, a cserélhető vagy szétszedhető szárak, már az orrnyereg is cserélhető némely darabnál. Vannak továbbá hőformázott, egylencsés szemüvegek, áramvonalas, oldalra is meghajlított szemüvegek, melyek nem adnak holt teret. Vannak karcolásmentes, törésbiztos, különböző bevonatokkal ellátott szemüvegek, melyek pl. még a visszaverődő törtfénytől is óvják a szemet.

Szemüvegviseletünket nagy mértékben meghatározza arcunk formája, frizuraviseletünk, hajszínünk, illetve öltözködési stílusunk. Az alábbiakban röviden összefoglalom, milyen arcformához milyen szemüveget célszerű választani.
Kerek archoz: válasszunk szögletes keretet, mely határozottabbá teszi az arc vonásait. Kerek szemüveget ne viseljünk.
Szögletes archoz: a legelőnyösebb a lekerekített szelű fazon, arra nem árt vigyázni, hogy a napszemüveg ne legyen túl nagy méretű.
Hosszúkás archoz: sokféle szemüveg jól áll ennek a típusnak, legjobb a kerek, de jó a szögletes keret és az un. pilóta fazon is.

Érdemes megnézni az orr formáját is.
Ha hosszú az orr, keressünk olyan szemüveget, melynek az orrnyerge minél lentebb van, vagy sötét színű. Kis orr eseten fordított a helyzet. A legjobb, ha a szemüveg orrnyerge magasan van, esetleg vékony, vagy világos, mely optikailag nyújtani fogja az orrot.
Ki hinné, hogy testalkatunknak is van némi köze szemüveg viseletünkhöz? Pedig van.
Az alacsony testalkatúak keskenyebb kerettel rendelkező, kisebb fazonokat keressenek, a nagyobb termetűek, vagy magasabbak választhatnak nagyobb modelleket.
Arra kell vigyázni, hogy a szemüveg ne legyen az arcnál szélesebb, felül pedig egy vonalban legyen a szemöldökkel.
Hogy mindezek ismeretében mégis milyen szemüveget választunk, más tényezők is befolyásolják. Ilyen pl. az aktuális divat, valamint az alkalom, amikor azt viselni fogjuk. (pl. utcai viseletek, vagy sportoláshoz használható napszemüvegek.) Az aktuális divat követőinek mindig vannak újdonságok, (mint pl. a strasszberakás, szívforma, keret nélküli és egyéb különleges formák, különböző divatszínek) amelyeket érdemes még egy szezonra is megvásárolni.
A szemüveg ugyanis tükrözi egyéniségünket, hangsúlyozza megjelenésünket, kiegészíti viseletünket. Érdemes tehát jól „szemrevételezni” a kínálatot.