2009. november 21-22-én a Hoya és a Ciba Vision közös szervezésében egy exkluzív díjátadó gálával egybekötött VIP hétvégére került sor.
A rendezvény helyszínére, a budapesti Marriott Hotelbe 14.00-tól érkeztek a két cég vendégei. A VIP hétvége hivatalos programja 15.30-kor, a Ciba Vision szakmai előadásaival vette kezdetét. Az előadások során a kontaktlencse piac alakulásáról, valamint a kontaktlencse illesztők továbbképzésének új távlatairól hallgathattak meg egy-egy érdekes prezentációt a jelenlévők.
A Ciba Vision előadásait követően egy kávészünet során frissíthették fel magukat a vendégek, majd 17.30-tól a Hoya szakmai előadásai következtek. Az előadások a Hoya elmúlt 10 évének áttekintésével kezdődtek – a Hoya Lens Hungary Zrt. 10 éves születésnapja alkalmából került sor a vállalat növekedésének, fejlődésének bemutatására. Ezt követően a Hoya VIP Partnerek által 2009-ben elért eredmények, valamint a Hoya VIP Partner program bemutatása következett.
Végül, az első igazán személyre szabott Hoyalux ID MyStyle szemüveglencsék jelentőségének ismertetését követően került sor a Hoya fő témájára: a Hi-Vision LongLife felületkezelés bemutatására.
E prémium termék – a Hoya legújabb fejlesztésű, legtartósabb felületkezelése – 2009. december 1-től, egy rendkívüli elő-bevezetés keretében, két hónapon keresztül kizárólag a Hoya VIP Partnerek számára válik elérhetővé!
A szakmai előadásokat követően a vendégeknek jutott egy kis idő a pihenésre, illetve szobáik elfoglalására. 20.00-kor nyílt meg az Erzsébet bálterem ajtaja és vette ezzel kezdetét a VIP hétvége fő programja, a díjkiosztókkal egybekötött gálavacsora.
A terem előtt várakozó vendégeket egy-egy welcome itallal fogadták, mielőtt elfoglalták helyüket az elegánsan feldíszített asztaloknál és megkezdődött a vacsora felszolgálása a közel 270 egybegyűltnek. Miután az előétellel és a levessel sikerült valamelyest csillapítani a vendégek éhségét, sor került az est egyik fénypontjára, a Ciba Vision díjátadójára.
A Ciba Vision 3 kategóriában mutatta be 3-3 díjra jelölt VIP partnerét szóban és képekben. A jelölt üzletek bemutatása után került kihirdetésre a három nyertes, akik a színpadon, a Ciba Vision vezetőitől vehették át az egész éves munkájukkal méltán kiérdemelt díjat és oklevelet.
A Ciba Vision díjazottak megünneplése után mindenki újra elfoglalta helyét a vacsoraasztaloknál és megkezdődött a főétel felszolgálása. A főfogás elfogyasztását követően sem hagytak azonban a szervezők sok időt a pihenésre, hiszen miután mindenki végzett, máris kezdetét vette az est másik fénypontja, a Hoya díjátadó gálája!
A díjkiosztó során Szorcsik Viktória és műsorvezető társa ismertette a meghívottakkal – egy-egy vidám bemutató keretében – a Hoya 7 kategóriában meghirdetett, 3-3 díjra jelölt VIP partnerét.
Fontos hangsúlyozni, hogy a jelöltek egyúttal a kategória legjobbjai is és gyakorlatilag mind nyertesek, hiszen a Hoya közel 270 VIP üzlete közül érdemelték ki a jelölésüket. A díjra jelölt látszerész üzletek pár szóban és csodaszép képekben történő bemutatása után fény derült a nyertesek kilétére is, akik a nagy díjátadókhoz hasonlóan egy-egy borítékból kerültek kihirdetésre. A díjazottak számára a színpadon a Hoya vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese adta át az egész évben nyújtott kiemelkedő teljesítményükért járó díjat és oklevelet.
A nyertesekről készített csoportképet követően egy meglepetés fellépő jelent meg a színpadon George Michael számokkal kápráztatva el a vendégeket. A fellépést követően vidám hangulatot a desszert felszolgálása és a pultnál kínált színes koktélok tették még oldottabbá. 23.00-tól pedig az Asterix zenekar szolgáltatta a zenei alapot a hajnalig tartó fergeteges mulatsághoz.
A gálaestet fotós, videós is megörökítette, továbbá a Hoya és a Ciba Vision díjazott partnereivel és néhány további vendéggel a vacsorát követően egy-egy rövid interjúra is sor került.
Az elkészült fotók, riportok, a résztvevők beszámolói arról árulkodnak, hogy mindenki, aki csak részt vett a rendezvényen, nagyon jól érezte magát és hatalmas élménnyel lett gazdagabb.
A díjat nyert és díjra jelölt Hoya és Ciba Vision VIP Partnereknek ezúton is szívből gratulálunk! Azok számára pedig, akik az idén díj és jelölés nélkül maradtak, jövőre újra itt a lehetőség, hogy ők is bizonyítsanak!
Ciba Vision VIP Díjkategóriák és Díjazottak 2009.
1. Szilikon-hidrogél lencsék – Lens Optika (AirOptix kategória)
2. Napi viseletű lencsék – Olivér Optika (Dailies kategória)
3. Technikai lencsék – Fábián László (Multifocal+Toric kategória)
Hoya VIP Díjkategóriák és Díjazottak 2009.
1. A legszebb üzlet – Optinett Kft.
2. Hoyalux iD értékesítés – Pécsi Ementrop-Investment Kft.
3. A leginnovatívabb VIP Pertner – Vicai Optika
4. Marketing aktivitás – Sértz Optika Bt.
5. A legképzettebb Hoya Faculty csapat – Honti Optika Kft.
6. Az év VIP Partnere – Transhuman Kft.
7. Különdíj – Somos Optika Kft.
Forrás: Optikai Magazin
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK