Az olasz Energie cég, mely eddig elsősorban „streetwear” stílusú ruháiról volt ismert és közkedvelt, új stílusú szemüvegekkel bővíti termékeinek körét. Az olasz divatcég a MIDO nemzetközi optikai, optometriai és szemészeti kiállításon mutatta be elsőként új szemüveg-kollekcióját.

A hagyományos és futurisztikus stílust ötvöző kollekció 12 optikai keretet és 6 napszemüveget foglal magába. A szemüvegek, a 2009-es tavasz-nyári Energie ruhakollekcióhoz hasonlóan, a gazdag kontrasztokra, az élénk színekre és mintákra koncentrál és a 60-as évek divatjának megfelelően olyan anyagokkal vegyíti őket, mint a műanyag és az acél.

energie_szemüveg

A Energie berobbanása a szemüvegek világába a Sixty stratégiájával is egybeesik. „Ez a kihívás nagyon izgalmas nekünk” – mondja Renato Rossi a Sixty Group egyik alapítója. „Képviseli az Energie teljes megjelenéssé fejlődését.”
A kollekció a Vecellioval kötött új ötéves együttműködésből ered, mely a termékek előállítására, reklámjára és eladására is vonatkozik. Az Energie szemüvegeket és napszemüvegeket 2009 tavaszán kezdik árusítani az Energie üzleteiben és a kiemelt forgalmazóknál.

Talán láttátok már Jonathan Rhys Meyerst (a Tudorok című film VIII. Henrikét), aki brit hűvösségét és merészségét most az Energie cégnek kölcsönözte. A hirdetésekben egy vagány és hidegvérű férfit alakít fesztelen hozzáállással a divathoz.
A divatcég ezt az életérzést az idén megjelenő első szemüveg-kollekciójának egyes darabjaiban is megpróbálta megragadni. Az Energie napszemüvegek inkább sportos vonalvezetésűek, acetát kerettel fekete-fehér vagy sötét havanna színekben kaphatók. A motorozás, a sí és a vitorlázás ihlette őket keverve egy kis rock’n’rollal. Ezeket a szemüvegeket azoknak a fiataloknak tervezték, akik pár árnyalatban is lehetőséget látnak saját egyéni stílusuk kifejezésére függetlenül attól, mit viselnek.