A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének fővárosi székházában került sor a GlovEye olvasókesztyű átadójára. A publikusan elérhető készüléket a Fülöp Ádám, Klinkó Krisztián, Zagyva Dániel és Zemkó Boglárka, a GlovEye-t megalkotó diákcsapat négy tagja adta át Angyal Gábornak, a MVGYOSZ szakmai vezetőjének, aki hangsúlyozta, hogy az olvasás a digitális korban kiemelten fontos a vakok számára, és a GlovEye mint kicsi és hordozható eszköz nagy szolgálatot tehet nekik.

GlovEye kesztyű

Nemcsak a vakok szövetsége, de a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ is kap egy készüléket, hogy gyűjteményüket látássérült kutatók is használhassák.

A GlovEye digitális Braille-olvasóval a fejlesztő csapat korábban már megnyerte a Microsoft diákoknak szóló nemzetközi startupversenyének, az Imagine Cupnak magyar döntőjét. Az általuk kitalált és megvalósított okoseszköz tetszőleges nyomtatott szöveget alakít vakok által is olvashatóvá, ezzel jócskán megkönnyítve a látássérültek életét.

GlovEye használata

Az eszköz kamera, szövegfelismerő app és egy Braille-panel segítségével bármilyen nyomtatott szöveget a felhasználó ujjbegyére tud juttatni, csakúgy mintha az Braille-írással nyomtatott papír lenne. A GlovEye alkalmazás elvileg bármilyen kamerával rendelkező eszközön futtatható, okostelefonon, tableten, laptopon, asztali számítógépen egyaránt. A szoftver beolvassa és felismeri a kamera által látott szöveget, az egyes betűket, írásjeleket pedig a szöveget követő kéz mozgásának megfelelően elküldi a kesztyűbe épített Braille-cellára, ami Braille-karakterek formájában jeleníti meg azokat a felhasználó ujjbegye alatt.

Olvasás GlovEye kesztyűvel

Klinkó Krisztián fejlesztő szerint a készülék ára százezer forint körüli, és ha sikerül befektetőket találni, akkor egy-két év múlva már konkrét termékké is válhat az ötletük.

Az Imagine Cup magyar döntőjének megnyerése után a GlovEye csapata július 23 és 26 között Seattle-ben képviseli Magyarországot a Microsoft innovációs világversenyén, és megpróbálja folytatni az utóbbi évek magyar startup diáksiker-sorozatát.

Forrás: Diop Magazin 2017. augusztus VI. évfolyam VIII. szám