Bruno Palmegiani-val, a Police megálmodójával és tervezőjével Szőnyi Elemér beszélgetett:

Meséljen kicsit magáról!

1983-ban a kezdetkor 33 éves voltam. Optikus-optometrista a képzettségem a szemüveghez, rockzenei tevékenységem a fiatalokhoz vonzott. A kettő szimbiózisa segíti ma is a munkámat. Tucatnyi márkás szemüveget készítő gyárban készül mindaz, amit megálmodok, megtervezek. A jutalmam, hogy a világon mindenütt ismerik, elismerik a Police márkájú szemüvegeket.

Hogyan indult a Police szemüvegmárka?

A 80-as évek elején az olasz fiatalok egyre inkább csodálták az amerikai álmot, próbálták követni, s egy új életstílus volt kialakulóban. Abban az időben napszemüvegeket árultam az optikáknak. Ismertem a szórakozóhelyek hangulatát, mint amatőr zenész. Közelről éreztem az amerikai életérzés erősödését, s láttam, ez milyen igényeket támaszt a fiatalokban.
Készítettem egyfajta napszemüveget és egy nagyméretű fotómontázst, egy Cadillac gépkocsi a Brooklyn híd előterében. Több optikust megkértem, a képpel együtt tegye ki a kirakatába. Sikerült. A kirakatból elsőként ezek fogytak el.
Midőn kanadai barátomnak ezzel dicsekedtem, s meglátta a szemüvegeket, kijelentette, hogy hosszútávon ezeket ne lehet eladni, nincsen ezekben semmi különös. Ilyen szemüvegeket ajándékoznak a new yorki rendőröknek ingyen.
Ekkor beugrott: new yorki rendőrök, amerikai életérzés, legyen Police a napszemüveg neve.

Miként változott meg 1983 óta a Police napszemüveg-márka?

Rockzenekarban játszottam, a szórakozóhelyeken a fiatalok között forgolódtam, figyeltem az igényeiket, az érzéseiket, nyomon követtem a változásokat. Igyekeztem követni mindezt a stílus változásaiban. A mai napig szoros kapcsolatban vagyok a fiatalokkal, tőlük kapom az inspirációt. A fiatalok szeretik az újat, bár az új néha számukra a régi, a retro, igyekszem ezeket is ötvözni.
Megpróbálom az igényeket lefordítani. Van, amikor jól megértem, van, mikor kevésbé. Ilyenkor is közvetlen visszajelzést kapok. Volt olyan két-három év, amikor a cég túl gyorsan nőtt és változott. Eltávolodtunk az utcától, az igényeiktől. Ma még jobban figyelem a fiatalokat, az általuk kedvelt zenekarokat. Ez adja az igazi visszajelzést, hogy jó úton járunk.
Ezt a vonalat viszem tovább. Ha New Yorkban körülnézünk, mindenféle emberrel, mindenféle zenével találkozunk. A Police szemüveg legyen mindig is utcai viselet!

Mennyire tudatos a „police arc” férfias kiválasztása?

Igaz, hogy Bruce Willis, George Clooney, David Beckham és Antonio Banderas a férfias irányt jelzik, de mindegyik mellett egy gyönyörű nő is látható. A közeljövőben elképzelhető női arc választása is, de akkor két jóképű férfi lesz mellette.

Forrás: Optikai Magazin