A szem és a számítógép
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a kérdés, miszerint a monitor károsítja-e a szemet? Egyáltalán nem meglepő, hogy sokakat foglalkoztat a kérdés, hiszen mindannyian egyre több időt töltünk a monitor előtt a munkánkból kifolyólag vagy pusztán kikapcsolódás céljából. Gyakran tapasztalhatjuk akár saját bőrünkön is, hogy a hosszas számítógéppel végzett munka során a szemünk elfárad. Ez nemcsak kellemetlen érzés, hanem olykor fájdalommal, irritációval is járhat.
Teljes cikk: A szem és a számítógép
Változhat a látás a nap folyamán
Dr. Scott Read vezetésével egy ausztrál kutatócsoport vizsgálatokat végzett annak érdekében, hogy felmérjék a tekintet irányának és a szemhéjak állásának a szem elülső felszínére, valamint a látásélességre gyakorolt hatását.
A kutatók eredményei azt bizonyítják, hogy a szaruhártya jelentős alakváltozáson megy keresztül egy-egy nap folyamán. Felszínén ugyanis fokozatosan egy „benyomódási sáv” jelent meg, ami a nap során növekedett. Ezzel együtt kismértékben megváltozott a törőerő is.
Teljes bejegyzés: Változhat a látás a nap folyamán
Megfejtették a szemszín genetikai hátterét
A szemszín öröklődésének kérdése mindig is foglalkoztatta a genetikusokat. Ausztrál kutatók nemrég áttörést jelentő eseményről számoltak be ezen a téren.
Dr. Richard Sturm és kutatócsoportja (University of Queensland, Brisbane, Ausztrália) ikrek továbbá testvéreik és szüleik – közel négyezer ember – genetikai vizsgálatát végezte el. Eredményeik arra utalnak, hogy a szemszín meghatározásában nemcsak a gének, hanem a DNS nem-kódoló szakaszai is fontos szerepet játszanak.
Teljes cikk: Megfejtették a szemszín genetikai hátterét
Tudta Ön?
A macskáknak nemcsak alsó és felső szemhéja van, hanem egy harmadikkal is büszkélkedhetnek, amely alapvetően egy védelmi funkciót lát el. Normális körülmények között a harmadik szemhéj behúzódik a belső szemzugba, azonban igen nagy sebességgel tud a szemgolyó fölé rándulni, ha azt veszély fenyegeti.
További érdekességek: Tudta Ön?
10 egyszerű lépés az egészséges szemért
Noha egyre inkább figyelünk arra, hogy egészségesen éljünk, mégis gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni az egyik legfontosabb érzékszervünkről, a szemünkről. Pedig néhány apró fortéllyal megelőzhetjük a komolyabb problémák kialakulását.
Az olyan egyszerű dolgok, mint a rendszeres orvosi ellenőrzés, a napszemüveg viselése, a megfelelő táplálkozás vagy a rendszeres testmozgás is hozzájárulnak szemünk egészségének megőrzéséhez.
Teljes cikk: 10 lépés az egészséges szemért
Polarizáció
Mivel a hagyományos technikával készült lencsék a hajlításuk során torzulhatnak, így a viselőjük ítélőképessége is torzulhat a méretek, alakok és távolságok terén gyakran anélkül, hogy észrevennénk. Ezért előfordulhat az, hogy az ilyen lencse viselője túlerőlteti a szemét.
A polarizált lencsék azonban merőben eltérnek a hagyományos lencséktől és 100%-ig küszöbölik a vízszintesen visszaverődő vakító fényt, mellyel megakadályozzák a szem irritációját, a szemfáradást, hunyorgást és fejfájást.
Teljes bejegyzés: Polarizáció
Nem csak Maculadegeneráció ellen!?
A PHOTOTROP egy nagy nemzetközi visszhangot kiváltó, magyar orvosok által kifejlesztett készítmény, mely segítséget jelenthet nemcsak a maculadegenerációban szenvedő betegeknek, hanem kiegészítő kezelés lehet például az Alzheimer betegség vagy az időskori elbutulás esetében is.
A PHOTOTROP nevű készítmény a makuladegeneráció kezelésére sikeres klinikai vizsgá- lattal rendelkezik. Ma már több éves tapasztalat is igazolja, hogy az AMD korai stádiumában a készítménnyel történő kezelés hatására jelentősen javultak a szemfenéki elváltozások.
Ám a PHOTOTROP összetételénél fogva nemcsak az időskori makuladegeneráció lefolyását javítja, hanem az agy és szív időskori betegségeit is.
Teljes bejegyzés: Nem csak maculadegeneráció ellen
A szemüveg rövid története
Mint sok egyéb területen, a szemüveg használatának történetében is kérdéses, hogy a keleti vagy a nyugati tudomány alkalmazott először látásjavító lencséket. A leírások szerint az ókori római katonák már kezdetleges napszemüvegeket viseltek. A déli területek légióiban sötét kristályokat használtak, hogy a katonák szemét megóvják a tűző napsütésben.
Teljes cikk: A szemüveg története
Napszemüvegeket már az ókori római katonák is viseltek. Császáraik, miközben a gladiátorok küzdelmét figyelték, szépen metszett smaragdot emeltek szemük elé (a zöld kövek megszűrik a napfényt). A kínaiak a Ming-dinasztia idején (1366-1644) színes hegyikristályból (átlátszó kvarcból) készítették színes üveglencsés szemüvegeiket, elsősorban a nekik tulajdonított mágikus hatás miatt. Őket is megelőzték a hó vakító fénye ellen védekező eszkimók, akik az első „napszemüvegeket” készítették – bálnacsontból: a szem elé helyezett csontba keskeny réseket vágtak.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK