Ciba Vision Europian Eyelife Summit kontaktológiai konferencia

ciba vision eyelife summit2010. október 28-30 között került első alkalommal megrendezésre Rómában a Ciba Vision Europian Eyelife Summit konferencia. A rendezvényre Európa országaiból több mint 800 meghívott – többségében szemészorvos és optometrista érkezett.
Teljes beszámoló: Ciba Vision Eyelife Summit


Brassó 2010

A korábbi éveknek megfelelően, június elején rendezte meg a Román Optikai Szövetség immár 9. Optikai és Optometrista Kongresszust és Kiállítást Brassóban.
A helyszín kiválasztása az utóbbi idők legsikeresebbének bizonyult, egy már elkészült, de még használatba nem vett bevásárlóközpont földszinti csarnoka, kiváló megközelítési és parkolási lehetőséggel, több nagy áruház szomszédságában.
Teljes beszámoló: Brassó 2010


Tommy Hilfiger ezentúl a Safilo-tól

Örömmel jelentjük, hogy a Saflo megállapodott világszinten a Tommy Hilfger branddel, 2015-ig.
Ennek értelmében az első kollekció 2010. augusztusában kerül a magyarországi  Safilo-hoz.
Teljes cikk:  Tommy Hilfiger a Safilo-tól


OPTA 2010

A 2010-es OPTA kiállítást március helyett február elején tartották. A tavalyi évhez képest nem volt érezhetően kevesebb kiállító, 73 cég mutatta be legújabb és leginnovatívabb termékeit.
A kiállítás Brno vásárközpontjának legújabb épületében tartották, ahol a lazább elrendezés is tágassá tette az amúgy is modern csarnokot.
A kiállítással párhuzamosan rendezték meg immár harmadik éve az Európai Optikai és Optometriai Oktatók Konferenciáját is.
Teljes beszámoló: Opta 2010

Világprogram a látás védelmében

Nehezen kivehetők a táblák feliratai? Összefolynak a könyv betűi? A folyamatosan romló látás akár szembetegség intőjele is lehet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint 2000-ben 50 millió vak ember élt a világon, az előrejelzések szerint pedig ez a szám 2020-ra 75 millióra növekszik. A vakság megelőzésére ezért egy hosszú távú programot indítottak el, melynek célja, hogy 2020-ra 25 millióra csökkenjen a vakok száma.
A WHO már egy évtizeddel ezelőtt, a Vision 20/20 programjának meghirdetésekor tudta: a világ lakosságának romlik a látása. Hogy ez mit is jelent pontosan, arról Németh János professzor, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója beszél.
Cikk folytatása: Világprogram a látás védelmében


Hoya Hi-Vision LongLife lencsével a Bamako rally-n

A Budapest-Bamako egy civil kezdeményezés alapján 2005-ben létrejött humanitárius kaland-rally, amely azonkívül, hogy új színfolt az autós események között, egy jelentős jótékonysági megmozdulás is egyben.
A nagy afrikai futammal kapcsolatos élményekről a főszervezőt, Polgár Tamást kérdezte az Optika Magazin, aki a Hoya jóvoltából a rendkívül tartós Hi-Vision LongLife réteggel ellátott szemüvegben vette a sivatag és az Atlasz-hegység akadályait.
A Hoya csapatát a Hoya Faculty marketing koordinátora, Mészáros Panna képviselte és személyesen gondoskodott arról, hogy a Hoya olvasószemüveg adományai eljussanak a mauritániai és mali gyerekekhez.
Teljes bejegyzés: Hoya a Bamako Rally-n


Őssejtekkel a szembetegségek ellen

A retinitis pigmentosa az ideghártya fényérzékeny sejtjeinek elhalásával járó szembetegség, amely a látás fokozatos leromlásához, éjszakai vakság kialakulásához és a látótér beszűküléséhez vezet. A jelenleg gyógyíthatatlannak számító betegség során végül elkerülhetetlenül bekövetkezik a vakság állapota. Mivel a betegség az X-kromoszómához kötődik, nem egyformán érinti a férfiakat és a nőket. A hibás gént hordozó anya fiúgyermekei között 50%-os valószínűséggel alakul ki a betegség, míg a lány utódok legtöbbször egészségesen születnek, csak a betegséget kódoló gén tünetmentes (saját gyermekeikbe továbbörökíthető) hordozására van 50%-os esélyük.
Teljes cikk: Őssejtekkel a szembetegségek ellen


Természetgyógyász-képzés látszerészeknek

A hankensbütteli Fachakademie für Augenoptik és az Integra-Heilpraktikerschulen (Integra természetgyógyász iskolák) együttműködésével 2010 tavaszától teljes körű természetgyógyász képzést nyújt.
Az orvosi alapok mellett, amelyek a természetgyógyász vizsga letételéhez szükségesek, a legfontosabb természetes gyógymódokat is oktat gyakorlati és praxisorientált módon.
A képzés súlypontjában a szem áll. Ez azt jelenti, hogy a tanterv sarokpontjai olyan témák, mint szembetegségek, íriszdiagnosztika és pl. szem-akupunktúra. A képzés célja, hogy szabad lehessen betegségek diagnosztizálása és kezelése. Hogy ne csak szembetegségeket tudjanak kezelni, fontos természetgyógyász terápiák oktatása is zajlik, mint az akupunktúra, homeopátia, táplálkozási ismeretek. Üzemgazdasági alapismeretek és a pacientúra kezelése azok az ismeretek, amelyek kiegészítik a képzést.
Forrás: Optikai Magazin (a DOZ 2010/2 sz.-ból fordította Bakonyi György)


Silmo Mondial de l’Optique 2010, az üzleti találkozó

A Silmo 2010 Optikai szakkiállítás helyszíne és időpontja: Párizs, Paris-Nord Villepinte Kiállítási Park 2010. szeptember 23-26.

Kihasználva az új helyszín, a Paris-Nord Villepinte kiállítási park adta lehetőségeket, a Silmo megerősíti az optikai világban kivívott hírnevét és a világ minden tájáról érkező kiállítókhoz és látogatókhoz fűződő kapcsolatát.
Egy szakkiállítás valódi és kihagyhatatlan kommunikációs lehetőség a márkák és cégek számára, dinamikus üzleti fórum, ahol egyszerűen találkozhatnak már meglevő ügyfeleikkel és teremthetnek új kapcsolatokat.
A Silmo új helyszínén, Nagy-Párizs szívében, is kivételes kiállítás. Kiállítók és látogatók részére kíséretet biztosít a kiállítás optimalizált megtekintésére a nemzetközi üzletkötések elősegítésére.
Egy szakkiállítás elsődleges kommunikációs befektetés a cégeknek páratlan lehetőséget biztosítva számukra nemzetközi kapcsolataik bővítésére, megrendelésekre és a nemzetközi versenytársakkal való megmérettetésre.
A Silmo szervezői arra törekszenek, hogy megtartsák a kiállítás minden eddigi előnyét – trendek, barátságos hangulat, kényelmes látogatás – ugyanakkor egy új és eredményesebb kiállítás létrehozására is a szakma egészének még jobb kiszolgálására.
A Silmo 2010 Optikai szakkiállítás helyszíne és időpontja: Párizs, Paris-Nord Villepinte Kiállítási Park 2010. szeptember 23-26.


Optometrista továbbképzés!

Helyszín: Hotel Hélia Budapest
Időpont: 2010. március 20.
Részvételi díj: ipartestületi tagoknak 5.990.- Ft, nem tagoknak 9.900 Ft
AZ ELŐADÁS PONTSZERZŐ!
Jelentkezési lap az ipartestület tel. számán (06-1-331-0765) vagy a moi@moi.hu mail címen kérhető!
A továbbképzés programja:  Optometrista továbbképzés


OneSight – Luxottica a jövő nemzedékéért

A Luxottica Central Europe Kft 2009 végén 150 darab gyerek, ifjúsági optikai keretet adományozott a Gyengénlátók Általános Iskolájának és 250 darab napszemüveget a Vakok Állami Intézetének.
Anyacégünk, a Luxottica Srl, a világ egyik vezető optikai keret és napszemüveg gyártója és forgalmazója. Mindemellett kiemelkedő szerepet játszik az adományozás és segítségnyújtás terén is, melyet alapítványuk, a OneSight segítségével valósítanak meg világszerte.
Teljes cikk: OneSight Luxottica


Silmo 2009 Nemzetközi Optikai és Szemüveg-kiállítás

A 2009-es Silmo új időpontban – október helyett szeptember végén – került megrendezésre. Természetesen átadásra kerültek a Silmo d’Or díjai is.
A várható kevesebb kiállító főleg a fő kiállítóhelyen volt érzékelhető. A lazább elrendezés és az egész teremben felhasznált fehér szőnyeg viszont igen elegánssá tette a kiállítást.
Feltűnő volt a nagy olasz keretgyártók és munkálógép-gyártók távolmaradása, így az elméleti technikai rész helyén is keretkiállítók voltak, ők viszont szép számmal.
Teljes bejegyzés: Silmo 2009


Giorgio Armani 75 éves

Giorgio Armani, az Armani birodalom uralkodója és divatdiktátora a napokban ünnepli 75. születésnapját. Szavai szerint ha újra kezdhetné életét, filmrendező lenne.
Teljes cikk: Giorgi Armani


A Carl Zeiss Vision és a Holdraszállás 40. évfordulója

zeissAz Apollo 11 sikeres expedíciójának 40. évfordulóját ünnepli idén a NASA. Ennek a történelmi pillanatnak a ZEISS is részese volt az esemény dokumentálásában játszott fontos szerepével.

1961. július 21-én több, mint 600 millió néző várta a tévékészüléke előtt, hogy láthassa az emberiség első lépéseit a Holdon, és azóta a Holdon készített fényképek világhírűvé váltak. Az emlékezetes képek, mint például Neil Amstrong parancsnok lábnyoma, ZEISS lencsékkel ellátott közepes formátumú fényképezővel lettek megörökítve az utókor számára. A NASA a ZEISS lencséket kimagasló optikai tulajdonságaik és minőségük miatt választotta. A Carl Zeiss fejlesztések, az univerzumot pásztázó teleszkópoktól a fejlett mikroszkópokig és az általuk lehetővé tett orvosi, tudományos és technológiai felfedezések alkotják a ZEISS szemüveglencsékhez felhasznált szakértelem alapját. A Carl Zeiss Vision kapcsolata az űrhajózással azonban nem merül ki ennyiben. Az űrhajósok szkafanderét az űrbeli szélsőséges körülményektől többek között Teflon alkalmazásával védték. A Teflon EasyCare antireflex réteget használtuk a SOLA lencsék kozmetikailag előnyösebb megjelenése, karcállóságuk növelése és a felületi tükröződések csökkentése érdekében.

Zeiss_Űrhajós

Carl Zeiss neve már több, mint 160 éve a kiválóságot jelenti az optikai technológia területén. Számtalan úttörő innovációval és mérföldkövet jelentő fejlesztéssel fontos szerepet játszottunk abban, hogy jobban értsük a világot, amiben élünk – a makrokozmosztól a mikrokozmoszig.


2009 október,  Nemzetközi Hírek

hoya_szakerto_optika

Összefogással az optikai szektorban a válság enyhítése érdekében.
Egy Rómában tartott nemzetközi optikai találkozón a következők kerültek megállapításra az optikai piaccal kapcsolatban:
1. A múltban mind a látszerészek, mind pedig az ipar szereplői a napszemüvegre és a divatkövetésre fókuszáltak. Ez hatással volt az optikai keretekre is, hiszen begyűrűztek erre a területre az egyre divatosabb szemüvegkeretek. Azonban a gazdasági válság első jeleként jelentősen módosult a vásárlóerő, a divatdiktálás és követés vesztett jelentőségéből. A napszemüveg értékesítése is egyre nehezebb lett,  mert egyre több ruházati boltban is lehet napszemüveget is vásárolni. Ez a tendencia  nem csak Magyarországra jellemző hanem a külföldi országokra is.
Ebben a versenyben ki kell használni a  lencsék iránti elsődleges keresletet (hiszen a legfontosabb igény a válság alatt is, hogy jól lássanak az emberek), jelen körülmények között sokkal jobban kell koncentrálni a szakmaiságra és a technikai újítások követésére és ennek kommunikálására, mint a múltban!
2. A vásárló felé irányuló figyelem és a szolgáltatások egyre fontosabbá válnak az optikai üzletekben!
3. Nehezebb időkben az együttműködések fontosabbá válnak! Egyedül sokkal nehezebb megbirkózni a válsággal, mint összefogva.
Az összefogásnak két fajtája jellemző manapság:
– látszerészek összefogása (pl. Opticnet)
– az iparágon belül a nagykereskedelmi cégek egymással és a látszerészekkel való összefogása (pl. Hoya-Opticnet partnerek)


Mérföldkőhöz érkezett a Varilux Comfort multifokális lencse!

A Varilux, a világ első progresszív lencséje 1959-ben készítették először, rendkívüli technológiai fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedek során.
A Varilux ma is a progresszív lencsegyártás első számú technológiája.
Ezt bizonyítja a világon a legtöbbet felírt Varilux progresszív szemüveglencsét viselő több, mint 150 millió elégedett presbyop véleménye.Mindenki számára, akinek többfókuszú szemüvegre van szüksége, a Varilux progresszív lencsék jelentik a megoldást.
A Varilux Panamic progresszív lencsék a jelenleg elérhető legszélesebb csatornával rendelkeznek, így kifejezetten azoknak ajánljuk, akik igazán igényesek a látásukra.A legszélesebb körben elterjedt Varilux Comfort lencsék már bizonyítottak a progresszív lencsék körében.A Varilux Liberty lencsék kedvező áron nyújtanak valódi minőséget viselőiknek.
A világszerte elvégzett tesztkutatások bizonyítják, hogy a Varilux lencsék megszokása gyorsabb, mint más progresszív lencsék esetében.A Varilux lencsék felületkialakítása a látáskényelem érdekében a fej és a szem mozgásának figyelembe vételével történt.

„Varilux – A maximális látásélmény”



Jó szemek is kellenek a HDTV-hez

Brit optikusok arra figyelmeztetnek, hogy a nagy-felbontású televízióadás élményéhez megfelelő látásra van szükség, ez pedig a vásárlók többségénél nem igazolható, illetve egyértelműen hiányzik.
Az optikusokat tömörítő egyesülés nemrég részletes tanulmányban foglalta össze a fontosabb tudnivalókat a HDTV-adásokkal kapcsolatban, már ami az azokhoz szükséges feltételeket illeti. A szokásos kritériumok mellett itt megjelenik a megfelelő látás, vagyis a szemek állapotának kérdése is, amit pedig általában nem említenek meg a hasonló anyagokban, pedig nyilván nem elhanyagolható részletkérdés.

hdtv_zalka_optika